Agócs Noémi, a Békeposzter pályázat győztese
Agócs Noémi, az újpesti Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola tanulója 2019-ben is indult a Békeposzter pályázaton, ami kiváló eredménnyel zárult számára, hiszen a központi zsűri az ő rajzát találta legjobbnak. Noémi rajza bekerült a világ legjobb 24 rajza közé, ami látható lesz majd Milánóban is, a nemzetközi konvención.
Noémi már másodszor indult a Békeposzter pályázaton (2018 és 2019), óriási siker, hogy mindkétszer nyerni tudott, tanára Kadocsa Gyula. Noémi győztes rajza már a nemzteközi honlapon is látható, szponzor klubja az Újpest-Árpád Lions CLub.
Noémi idei rajza:


Mit tudhatunk Noémiről?
Azóta rajzol, mióta az első ceruzát a kezébe vette. Tőle származik a legtalálóbb leírása az idei rajzpályázati témának:
„Te is lehetsz Hős!
Jót tenni jó!
Annak, akinek segítesz, aznap Te vagy a hőse. Mindenkinek kell egy Hős: idős embernek, kóbor állatnak, éhezőnek, vagy akár a környezetnek.”
Marvel-fimek fanja, rajzának tematikáját is ezek a filmek inspirálták. 4 éve táncol, szereti az íjászatot és úszik is 5 éve.
A Békeposzter pályázat 2018-2019. évi beszámolója a csatolt file-ban olvasható.

Letölthető dokumentumok
pdf | Békeposzter pályázat 2018-2019. évi beszámolóHír kategóriák
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Lions szövetség eseményei
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Adószámunk:
Számlaszám:
cím: ,
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.